A Kulturházak éjjel-nappal 2023-as akciójának keretei között meghírdetett dokumentációs pályázat nyertesei. (Az eredeti pályázati kiírás itt olvasható.)
Bátonyterenyei Közművelődési Nonprofit Kft.
Három napos esemény sorozatukban Bingó Estre, Helyi Termék és Kézműves Börzére valamint Film és Fotó Klubra várták az érdeklődőket.
Budapest – Csili Művelődési Központ
Három nap alatt két kiállítást láthattak a látogatók. Itt zajlott a Kultúrházak éjjel-nappal ünnepélyes megnyitója pénteken sok-sok fiatal részvételével akik A ZENE MINDENKIÉ 2.0 című rendhagyó énekórán vehettek részt. Utcai kiskoncert, könyvbemutató, játékok, kvízünnep színesítették a programot, amely örömzenéléssel zárult.
Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház
A XIII. Dorozsmai Tökfesztivál pénteken és szombaton változatos kiváló programokkal várta a családokat, amelyből a tökmagok köszöntése és a töklámpás készítése sem maradhatott el.
Epöl Község Önkormányzata
A Kultúrházak éjjel-nappal kiemelt kistelepülési helyszíne volt Epöl, ahol komáromi, mocsai és epöli alkotók kiállítására és az …amatőr színjátszó, valamint táncos művészeti csoportok fellépésére zsúfolásig megtelt a kultúrház.
Inárcs – Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár
Hajnalig tartó eseménysorozatukban melynek az Éjszaka a Zrumeczkyben címet adták, összhangban volt akciónk céljával, …azaz hogy megmutassuk a kultúrházak esetében megszokott hogy ha kell, éjjel-nappal nyitva vannak. Néhány ízelítőül a programokelemekből: volt Esti mese, Csillagtanoda, Kis éji zene, Éjszakai tárlatvezetés, Éjzáró borkóstoló.
Kismaros – Művelődési Ház és IKSZT
Minden ami japán rendezvényükön többek között gasztronómiai, képzőművészeti érdekességekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, de volt kimonó bemutató is, és a nyomozós játékban az is kiderült, hogy ki találta meg leghamarabb a tiltott tekercset.
Nyíregyháza – Váci Mihály Kulturális Központ
Két nap alatt hét helyszínen 15 programot bonyolítottak le Nyíregyházán. Hagyományos rendezvényeik közül például a Váci Mihály Kulturális Központ Lemezbörzéjét, a Szépkorúak kézimunka kiállítását, a Mandabokori Művelődési ház Őszi kavalkádját vagy a Városmajori Művelődési Házban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Filmszemlét.
Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft.
Rendezvényeiken leginkább a fiatalabb korosztály vett részt, bár jelen voltak az idősebb korosztályból is. A mozgás öröme, a közlekedés kultúrája, a zenei élmény, a néptánc kipróbálása, ….. történeti emlékeik és népi gyógyászati ismeretek elsajátításának lehetősége majd a mozi mind egyformán értéket közvetítettek.
Pécsi Kulturális Központ
22-én Kerekítő Mondókázóval kezdődtek az intézmény rendezvényei, másnap a tásasjátékok és a lego szerelmesei találkoztak egymással, majd vasárnap az Apáczai Családi Napon számtalan változatos programot kínáltak, végül retro bulival zárták a 3 napos rendezvénysorozatot.
Sümeg – Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház
Kisfaludy Sándor szeptemberben született, így szülővárosában Sümegen ez a hónap hagyományosan a költőről szól. Az idei évben háromnapos programsorozattal emlékeztek rá a Kultúrházak éjjel- nappal hétvégéjén, a Kisfaludy 2023 utcaSzínház Fesztivállal, melyhez rengeteg zenés, táncos, bábos, kiegészítő esemény is kapcsolódott.
Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
Három napos opera és komoly zenei ünnep volt Székesfehérváron ez a hétvége, nem csak hagyományos módon, hiszen például az OperaBosszantók az opera műfajáról szólt könnyedén, interaktívan és játékosan .
Művészetek Háza Veszprém Művelődési Ház és Kiállítóhely
Nyitva tartó kiállításai mellett Tangó workshopt szervezett az intézmény , Iránytű a tangó zenéhez – táncosoknak, élő zenével címmel melyre a kezdő és a haladó szintű táncosokat egyaránt várták.