Közel 1300 rendezvény zajlott a XII. Kultúrházak éjjel-nappal akció keretei között. A 405 regisztrált intézmény, ragaszkodva az idei szlogenhez, sokszínű programot állított össze a február 2-án kezdődő hétvégére. A Magyar Népművelők Egyesülete által szervezett akció megmozgatta a közművelődési szakma egészét az elmúlt hétvégén.
A korábbi évekhez hasonlóan a 452 helyszín egy jelentős része a kistelepüléseken valósult meg. Ugyanakkor nagy számban vettek részt a programban a városi intézmények is. A legtöbb regisztráció Budapestről és Pest megyéből érkezett, de nagyon sokan vettek részt kisebb-nagyobb programjaikkal Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is. A kistelepülési regisztrációkat tekintve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Tolna megye járt az élen.
Az idén három kiemelt rendezvényt is megszerveztek az akció sorozat keretei között. A lebonyolító intézmények pályázat útján nyerhették el a szervezés jogát, melyhez az MNE komoly összegű támogatást is nyújtott. A nyitó rendezvényre 2-án került sor a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban. A kiemelt városi rendezvény Székesfehérváron a Fejér Megyei Művelődési Központ és Művészetek Házában zajlott február 3-án, szombaton. A kistelepülések is lehetőséget kaptak az idén kiemelt rendezvény szervezésére. A pályázat eredményeképpen február 4-én Hidasnémeti adott otthont a Kultúrházak éjjel-nappal programnak.
Minden eddiginél sikeresebbek voltak az akcióhoz kapcsolódó pályázatok. A szakmai innovációs pályázatra 16 munkapályázat érkezett be. A plakátok megmérettetésére 48 alkotó, 168 munkával jelentkezett be. A fotópályázatra is szép számmal küldték be a munkáikat az alkotók. Ennek száma összesen 473.
Még zajlik a „Képben van a sokszínűség” pályázat, melyre a lezajlott programokon készült fotókat várják a szervezők.
A 2018. évi Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatot értékelő sajtótájékoztatót február 15-én 10 órától tartják a szervezők. Ezen alkalmon osztják ki a pályázatok díjait is.
A rendezvénysorozat összefoglaló filmje
Képek a budakeszi megnyitóról
Képek a szkesfehérvári kiemelt rendezvényről
Képek a kiemelt hidasnémeti programról