Egyesületünknek, mint érdekképviseleti szervezetnek, nagyon fontos, hogy szakmai segítséget nyújtson a közművelődés mindennapjaiban tevékenykedő kollégáknak.
Őszi szakmai fórumaink támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap.
Meghívó Műhelymunkára
A meghívó ITT töltehető le pdf-ben. Jelentkezni ITT lehet.
Tisztelt Népművelő Kollégák!
A 2017-es és a 2018-as év jelentős változásokat hozott a közművelődési szakma tevékenyégének feltételeiben. Az Országgyűlés módosította a szakmánkat leginkább befolyásoló Kulturális Törvényt. A végrehajtott változtatások legjelentősebben éppen a közművelődést érintették. Mindezeken túl változott a szakmai továbbképzésekről, a képesítési feltételekről és a szakértői tevékenység folytatásáról szóló jogszabály is. Ez évben megalkották a törvénnyel kapcsolatos végrehajtási rendeletet is.
Egyesületünknek, mint érdekképviseleti szervezetnek, nagyon fontos, hogy szakmai segítséget nyújtson a közművelődés mindennapjaiban tevékenykedő kollégáknak.
A elkövetkezőekben szükséges módosítani a helyi közművelődési rendeleteket, át kell alakítani az intézményi Szervezeti és Működési Szabályzatokat, módosítani kell a munkaköri besorolásokat, szolgáltatási tervet kell készíteni. Annak érdekében, hogy az intézmények és a fenntartó önkormányzatok minél szakszerűbben tudják teljesíteni a jogszabályi változásokból eredő kötelezettségeiket egy napos műhelymunkákat szervezünk. A szakmai összejöveteleken, az előadásokon túl, mód nyílik majd a csoportos munkákra is ahol szakértők segítségével lehet elkészíteni az említett dokumentumok minta változatát.
Az egynapos rendezvények forgatókönyve az alábbiak szerint alakul:
- Érkezés 10-ig
- 10.00 – 12.00
A szakmai működési feltételeinek változásáról szóló információk, tájékoztatók.
A titeket leginkább érdeklő témák és problémák feltárása beszélgetés formájában. - 12 00 Ebéd
- 12. 45 – 15.00
Az új szabályozásokból eredő változásokat feldolgozó műhelymunka. - 15.00 A műhely zárása.
A nap folyamán igénybe vesszük gyakorlott kollégák segítségét, akik mederben tartják a munkát és ráirányítják a figyelmet a legfontosabb kérdésekre.
Tervezett műhelymunkáink:
- október 9. (kedd) Zalaegerszeg – Keresztúri Dezső Művelődési Központ
(jelentkezési határidő október 4.) - október 16. (kedd) Nyíregyháza – Váci Mihály Kulturális Központ
(jelentkezési határidő október 11.)
A programra nem csak az MNE tagjait várjuk, hanem minden érdeklődő kollégát. A részvétel ingyenes. Minden résztvevő számára ebédet biztosítunk. Jelentkezni egy elektronikus űrlap kitöltésével lehet, amelyet IDE kattintva lehet elérni.
Tisztelt Kolléga!
Kérlek, vegyél részt műhelymunkánkon!
Bordás István az MNE elnöke