Az MNE 2018 őszén két szakmai műhelymunkát szerevezett az ország két távol eső szegletében. Október 9-én a zalai megyeszékhely művelődési központja fogadta be a rendezvényt.
Az elmúlt több mint egy esztendő nagyon sok, a közművelődési munka mindennapjait meghatározó, jogszabály változását hozott. Ez mind az önkormányzatoknak, mind pedig a közművelődési szervezeteknek elég sok tennivalót ad a megváltozott szabályozás. Szükséges újraalkotni a helyi közművelődési rendeleteket, át kell gondolni és módosítani kell az intézmények alapító okiratait és Szervezeti és Működési Szabályzatait.
Ebben a munkában kíván segíteni a Magyar Népművelők Egyesülete, mint szakmai szervezet, azzal, hogy két műhelymunkát szervezett meg az ősz folyamán, Magyarország nyugati és a keleti felében. Október 8-án a zalaegerszegi Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ adott otthont az MNE rendezvényének. A 20 önkormányzati és kulturális zakember három előadást hallgathatott meg a közművelődési rendelet, a SzMSz és a szolgáltatási terv készítésének témájában. A plenáris előadások után kiscsoportos műhelymunkára került sor, ahol a részvevők konkrét kérdéseken keresztül foglalkoztak az említett dokumentumok szakmai tartalmával.
- Kary József előadása a közművelődési rendeletről ITT,
- Bordás István előadása az SzMSz-ről ITT,
- Gábor Klára előadása a szolgáltatási tervről ITT tölthető le pdf formátumban.
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.