Az MNE elnöksége június 25-én tartotta soron következő elnökségi ülését. Az ülés immár nem videó konferencia formájában bonyolódott. Alább közöljük az elnökségi ülés emlékeztetőjét.
Emlékeztető
Készült a Magyar Népművelők Egyesülete elnöksége 2020. június 4-i elnökségi üléséről.
Helyszín: KMO Művelődési Ház, Budapest, Teleki út 50.
Jelen vannak:
- Bordás István elnök
- Gábor Ilona, Gábor Klára, Kovács Balázs, Orbán Hédi elnökségi tagok,
- Gazdik István és Fróna Katalin a felügyelő bizottság tagjai,
- Kovács Lászlóné pénzügyi vezető.
- A vándorgyűlés helyett megtartandó őszi programok részletei
A vírusjárvány miatt elmaradt tavaszi vándorgyűlés részbeni pótlására két őszi rendezvény megtartását határozta el az elnökség.
a) 2020. szeptember 23-án egyesületi napot szerveznek, melyet Budapesten a KMO művelődési házban tartanak majd. Ekkor kerül sor a tavasszal elnapolt éves közgyűlés megtartására. A közgyűlésen a tagság elé terjesztik a 2019. évről szóló beszámolót. Továbbá előterjesztés születik majd az alapszabály módosításáról és az egyesületi stratégiai fejlesztési terv elfogadásáról is.
Az egyesületi nap második részében a közművelődési intézmények dolgozóinak foglalkoztatási jogi környezetének átalakításáról lesz szó gyakorlati példákon keresztül. A rendezvény második részére nem csak egyesületi tagok kapnak meghívást. A Délután program szakmai tartalmának összeállításáért Kovács Balázs és Bordás István a felelős.
b) Szakmai nap és az egyesületi kitüntetések átadása. A rendezvényt november 3-án, Cegléden tartják. A szakmai program közel azonos azzal, mint a tervezett vándorgyűlés második napjának programja lett volna. Az egyes programelemek szervezésének felelősei azonosak a korábbi megállapodás szerinti feladat leosztással.
- A Nyugalmazott(klasszikus) Népművelők találkozója
A nyugalmazott népművelők között végzett felmérés eredményeképpen a szeptemberi találkozót december 1-ére halasztották. A rendezvény helyszínéről a továbbiakban az elnök folytat egyeztetést.
- A Kultúrházak éjjel-nappal 2021. akció előkészítése
Az elnökség álláspontja szerint a 2021. évi akciót már szeptemberben el kell kezdeni, különböző előzetes akciók indításával. Szükséges a honlap megújítás és a szervezés metódusain is fejleszteni kell. Az akció kapcsán kiírandó pályázatokat is át kell gondolni. A rendezvény megújítása érdekében az elnökség műhelymunkát szervez a közeljövőben.
- Beszámoló az KJTMNT Munkacsoport elindulásáról ás működéséről.
A munkacsoportot Kovács Balázs javaslatára az MNE és KKOSZ hozta létre annak érdekben, hogy segítse a közművelődési intézmények munkáltatással kapcsolatos jogi változások átvezetésében. A létrehozott munkacsoport áttekintette a legfontosabb kérdéseket a témában. A felmerült kérdésékre szakértők bevonásával készültek el a válaszok. Ezeket a MNE honlapját tették közé. Ugyanakkor elindult a kérdéskör folyamatos támogatását biztosító fórum oldal is amane.hu-n. A kollégák kérdéseire folyamatoson születnek meg a válaszok. Az akció finanszírozását a KKOSZ és az MNE közösen vállalta.
- Az MNE fejlesztési stratégiája első olvasatának elfogadása
A korábbi előkészítő műhelymunkákat összegezve Gábor Klára és Gábor Ilona elnökségi tagok elkészítették az MNE stratégiai dokumentumának első változatát. A dokumentumot az elnökség áttekintette és első olvasatban jóváhagyta az a kiegészítéssel, hogy a cselekvési tervet pontosítani, kiegészíteni szükséges.
A végleges stratégia tervet az MNE szeptemberi közgyűlése elé terjeszti majd az elnökség.