A Kultúrházak éjjel-nappal pályázatainak eredményei

Mint minden évben, az idén is több pályázatot írt ki a Magyar Népművelők Egyesülete, a Kultúrházak éjjel-nappal programhoz kapcsolódóan. Az pályázázatok díjjait az akció záró sajtótájékoztatóján adták át. Az alábbiakban közöljük az egyes pályázatok eredményeit.

Maróti Andor (1927–2021)

Ez év augusztusában elhunyt  Maróti Andor tanár úr, a közművelődés hazai egyetemi oktatásának egyik elindítója és csaknem fél évszázadig töretlen szakmai képviselője.

Átadták az idei szakmai kitüntetéseket

Örömmel adunk hírt arról, hogy 2021. augusztus 27-én, pénteken a Pesti Vigadóban átadásra kerültek a március 15. és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetések és kulturális díjak.

Az MNE állásfoglalása a KJT tervezett átalakításához kapcsolódóan

Az alábbiakban közöljük az MNE állásfoglalását az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kezdeményezett,  a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezetre vonatkozóan.