2019. szeptember 24-25. között a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra szervezte a Nyugalmazott (Klasszikus) Népművelők XI. Országos Találkozóját. Köszönet az illeti az Agora dolgozóit a megnyitón előadott szegedi boszorkány hagyományt feldolgozó produkcióért és a kiváló vendéglátásért.

 

Első napon Dr. T. Molnár Gizella – SZTE JGYPK dékánhelyettes, főiskolai tanár Mit írtak a diplománkba? címmel tartott előadást a közművelődési szakemberek képzésének jellemzőiről kiemelten az elmúlt 10-12 évben. Ezen a délutánon adták át a Lehel László díjat Orbán Hedvignek a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatójának aki az ifjúság igényes művelődési és szórakozási lehetőségeinek megteremtésében hosszabb időn keresztül végzett munkájával kimagasló eredményt ért el Ezután Mórahalomra kirándultak a klasszikusok. Látogatást tettek a Koló Szerb Kulturális Központban, majd fürdőzhettek az Erzsébet Fürdőben vagy városnéző sétát tehettek Mórahalmon. A vacsora Aranyszöm Rendezvényházban volt zenés esttel a Hangművelő Zenekar jelenlévő tagjaival. Gábor Klára, Farkas Tibor és Tóth Csaba muzsikájára táncra is perdült a társaság nagy része. Másnap reggel a szállásról az Agóráig autóbuszos városnézéssel jutottak a résztvevők, majd Steigervald Krisztián előadása  Generációk kultúrafogyasztási szokásai címmel. A konferencia résztvevőinek korosztályi adottságaira kialakított tartalom és az előadó egyedi stílusa osztatlan sikert aratott.

Köszönjük, hogy a több mint hetven résztvevő elfogadta meghívásunkat és részt vett a szegedi találkozónkon.

Az MNE vezetősége és a Szentgyörgyi Albert Agóra munkatársai.

Még több kép ITT!